Ma Balogh Angélával, a szegedi Biblia Szól Egyház mezőkovácsházi gyülekezetének egyik szolgálatot végző tagjával folytattunk megbeszélést az együttműködésről, illetőleg a gyülekezet mezőkovácsházi ifjúsági
csoportjának megalakításáról. Balogh Angéla elkötelezett egy, a fiatalok számára fejlődési és szórakozási lehetőségeket egyaránt nyújtó csoport létrehozása mellett. Lévén, hogy az ő céljai közé bibliai témájú ismeretek átadása is tartozik, valamint, hogy az ő célkorosztálya a miénkkel csak részben egyezik, azt gondoltuk, - mivel célkitűzése a gyülekezetnek egy ifjúsági csoport létrehozása, amely így szorosan kapcsolódni fog az MVGYIÖK-höz, úgy mint például, ahogy a reformátuskovácsházi kihelyezett tagozatunk is. Az első összejövetelt február 25-re tervezzük, ahol Angéla szolgálata után az MVGYIÖK fog közösséget építeni, előtte pedig a mi február 20-i rendezvényünkön vesznek részt a csoport érdeklődői. Szeretnénk leszögezni, nem egy vetélytárs ifjúsági szervezet fog létrejönni, hanem a papírforma szerint egy egyházias csoport, amely az MVGYIÖK és a mezőkovácsházi Biblia Szól Egyház közös működtetésével fog létrejönni, a csoport kicsit mindkettőnek része lesz, nem pedig önálló entitás, s ezt a városvezetés felé is képviselni fogjuk.